DEACsalád - az első

Kiváló hangulat jellemezte az első DEAC Családi és Futónapot, amelyet május elsején rendeztek meg a Dóczy utcai Egyetemi Sportközpontban. A szervezők várakozásait messze fölülmúlva mintegy kétezren vettek részt a programokon, közülük hatszázan a jótékonysági futáson is indultak.



A szervezők előzetesen bejelentették, hogy minden nevezési díjból 500 forintot felajánlanak a Koraszülött és Gyermek Intenzív Ellátásáért a DOTE Gyermekklinikán Alapítvány részére. Az összegyűlt 300 ezer forintot várhatóan jövő héten adják át az idén 100 éves egyetemi sportklub vezetői. A futás egyik legvidámabb résztvevője a végig mosolyogva tempózó Szűcs Andrea volt.

– Két gyermekemmel jöttünk ki ide a DEAC pályára. Ők az jubileumi 1919-es távot futották végig, én pedig rátettem még egy kört és a hosszabb, 3600 méteres távot teljesítettem. Nagyon szeretünk futni, szívesen részt veszünk ezeken a rendezvényeken. Ez egy nagyon hangulatos, kiváló családi nap, amelyen egy kicsit mindenki megismerheti az egyetemi sportklubot, a DEAC-ot, úgyhogy nagyon jó kezdeményezésnek tartom – mondta Szűcs Andrea, aki egyébként a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karának munkatársa.

A vidám, pörgős nap folyamán nagy sikernek örvendett a legkisebbek körében az ugrálóvár, a nagyobbaknál pedig az élőcsocsó. Tele voltak a lelátók az utánpótláskorú focistáknak szervezett labdarúgótornán, amelyet a műfüves pályákon rendeztek. Sokan kipróbálták emellett a DEAC egyik „legfiatalabb” sportágát, a darts-ot, valamint a petanque-ot és a strandfocit is. Mindemellett volt floorball, amerikai foci és cheerleader-bemutató is. A felnőttek a sportprogramokon kívül egészségügyi szűréseken is részt vehettek és sörpongozhattak.

A nap egy gálamérkőzéssel ért véget, amelyen a DEAC NB III-as labdarúgói „csaptak össze” a klub többi szakosztályából kialakított „allstar” csapattal. A kétszer 15 perces focirangadót nagy küzdelemben a labdarúgók nyerték 5-4- arányban.




Lóczi Lászlóné Kovács Marianna, a DEAC ügyvezetője örömének adott hangot az első DEAC Családi és Futónap végén.

– Nagyon boldogok vagyunk, mert nagyon sikeres volt a rendezvény. Hatszázan futottak és összesen nagyjából kétezren látogattak ki a DEAC-pályára. Rengetegen sportoltak, fociztak, teniszeztek, floorballoztak, és sok csapat jelentkezett a főzésre is, úgyhogy úgy érzem, elértük a célunkat. Sikerült egy kis részt bemutatni a DEAC életéből a város lakosságának – összegezte napot a sportvezető.

A Debreceni Egyetem Atlétikai Club szervezőcsapata hagyományteremtő céllal rendezte meg a május 1-jei Családi és Futónapot „DEACsalád az első” mottóval. A tervek szerint jövőre ismét együtt sportolhat minden DEAC-os és debreceni.

DEAC/PKZs., fotók: DI.


Támogassa adója 1% -val a dotekoraszulott.hu alapítványát



Kérjük, adója 1%-át ajánlja fel alapitványunk részére:
Koraszülött és Gyermek Intenzív Ellátásért a Dote Gyermekklinikán Alapítvány adószám: 18558553-1-09


Letölthető: RENDELKEZŐ NYILATKOZAT A BEFIZETETT ADÓ EGY SZÁZALÉKÁRÓL

Letölthető: 1352-EGYSZA nyilatkozat letöltése


Köszönjük, hogy 2018-ban is gondoltak a PIC-ikre...



Boldog új évet kívánunk minden kedves Támogatónknak, Látogatónknak.

Köszönjük, hogy ebben az évben is adományaikkal, egy százalékos felajánlásukkal támogatják munkánkat és az osztályunkon fekvő Kicsinyeket.


Áldott, békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk...



Boldog Karácsonyt kívánunk minden kedves Támogatónknak, Látogatónknak.

Köszönjük, hogy ebben az évben is adományaikkal, egy százalékos felajánlásukkal támogatták munkánkat és az osztályunkon fekvő Kicsinyeket.


Köszönjük, hogy a PIC-ikre gondoltak.





MedSalads Kft. -nek nagyon köszönjük, hogy alapítványunkat támogatja, és rajtunk keresztül a PIC-ikre gondoltak.